A Halloween elnevezés az angolszász országokból származik, és ez a
szellemek ideje, amelyek ilyenkor a régiek szerint itt kísértenek az
élők között.
Vajon hogyan jelenik meg ez a kísértés a világodban jelenleg?
A régmúlt szellemei különbözőképpen is megjelenhetnek.
A következő kirakásnak a „Halloween” nevet adtam és segíthet abban, hogy tisztán láss ebben a témában.
Halloween kirakás
Ez a lap az egyensúlyról szól, amikor az élet minden területén ezt létre kell hoznod. Ha kísért, az azt jelenti, hogy még nem sikerült teljes mértékben megvalósítanod.
2. Ahogy ez megnyilvánul: Szerencsekerék
A változás örök, és ez most mintha igazabb lenne a számodra, mint máskor. A változékony, és hullámzó érzelmek kavargása sokszor félelmet kelthet benned. Jelzi azonban azt is, hogy sok lehetőség jöhet váratlanul, amelyek továbbvisznek a vágyott jövőd felé.
3. Amit ebből meg kell tanulnod: Érme 9
Engedd el magad, és élvezd a azokat az eredményeket, amelyeket eddig elértél. Ha lazítasz, azzal pozitív energiát sugárzol ki, és így könnyebb lesz mjd számodra a változás.
4. Amit sikerült lezárnod: Bot 7
Az állandó küzdelmet, a félelmeket már mögött hagytad. Most már tudod, hogy a világ nem egy fenyegető hely, és pont emiatt is fontos, hogy az élet napos oldalát is megtapasztald.
5. Üzenet a jövőddel kapcsolatosan: Erő
Ez a lap azt üzeni, hogy amint a saját erőd birtokába kerülsz, mindent elérhetsz amit szeretnél. Fontos ezért a türelme gyakorlása, a pihenés, és az önuralom. Hagyd, hogy a múlt távozzon az életedből, és engedd meg magadnak a legjobb jövő kibontakozását.
Vajon hogyan jelenik meg ez a kísértés a világodban jelenleg?
A régmúlt szellemei különbözőképpen is megjelenhetnek.
- Lehetnek újra és újra fellobbanó harag alakjában, de lehet az is, hogy egy régen elszalasztott lehetőség miatt érzett bűntudat formájában jelennek meg.
- Lehet azonban egy el nem engedett kapcsolat, amelynek fájdalma nem szűnő sebként ég lelked mélyén.
A következő kirakásnak a „Halloween” nevet adtam és segíthet abban, hogy tisztán láss ebben a témában.
Halloween kirakás
- lap: Mi kísért a múltból?
- lap: Hogyan nyilvánul ez meg?
- lap: Mi az amit meg kell ebből tanulnod?
- lap: Mi az, amit már sikerült lezárnod?
- lap: Mit üzen a szellemi világ, a jövőddel kapcsolatosan?
Példa
1. Ami kísért a múltból: KiegyenlítődésEz a lap az egyensúlyról szól, amikor az élet minden területén ezt létre kell hoznod. Ha kísért, az azt jelenti, hogy még nem sikerült teljes mértékben megvalósítanod.
2. Ahogy ez megnyilvánul: Szerencsekerék
A változás örök, és ez most mintha igazabb lenne a számodra, mint máskor. A változékony, és hullámzó érzelmek kavargása sokszor félelmet kelthet benned. Jelzi azonban azt is, hogy sok lehetőség jöhet váratlanul, amelyek továbbvisznek a vágyott jövőd felé.
3. Amit ebből meg kell tanulnod: Érme 9
Engedd el magad, és élvezd a azokat az eredményeket, amelyeket eddig elértél. Ha lazítasz, azzal pozitív energiát sugárzol ki, és így könnyebb lesz mjd számodra a változás.
4. Amit sikerült lezárnod: Bot 7
Az állandó küzdelmet, a félelmeket már mögött hagytad. Most már tudod, hogy a világ nem egy fenyegető hely, és pont emiatt is fontos, hogy az élet napos oldalát is megtapasztald.
5. Üzenet a jövőddel kapcsolatosan: Erő
Ez a lap azt üzeni, hogy amint a saját erőd birtokába kerülsz, mindent elérhetsz amit szeretnél. Fontos ezért a türelme gyakorlása, a pihenés, és az önuralom. Hagyd, hogy a múlt távozzon az életedből, és engedd meg magadnak a legjobb jövő kibontakozását.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése