Ugrás a fő tartalomra

Füves tarot a gyógynövények erejével

A Füves-tarot egy egészen különleges kártyacsomag.

Egyediségét a minden lapon megjelenő gyógynövények adják. Mindig az adott lap feladatához tartozó növényt láthatod a kártya lapon, amellyel harmóniába hozhatod az egészséged.

Érdekes, hogy gyakran a növény formája egyezik a tarot kártyalap jelentés tartalmával is. A növényeket vizsgálva a tarot lap is egyedi jelentést, értelmet kap.

Nézzünk néhány lapot ebből a sokszínű csomagból.

Az Ördög lapjának a gyógynövénye a Lobelia. Ez a kékes lila színű növény ahogy a képen is láthatod, gazdagon burjánzó növény. Ahogy az Ördög lapjánál látod, körbevesz, szinte elveszel benne. Jelez erős külső befolyást, túlzásokat, kísértéseket.
Maga a gyógynövény erős görcsoldó hatású, mint belső, mint külső alkalmazáshoz.

Itt lelki szinten is nagy szolgálatot tesz, mivel ebben a helyzetben sokat aggódsz, szorongsz.

Érdekes, hogy a másik ismert görcsoldó szer a kínai angyalgyökér az Uralkodónő lapjához lett társítva, jelezve ezzel, hogy nőknek milyen nagy szolgálatot tesz.

A Botok Egyes lap az elindulásról, a lelkesedésről szól. 
Ha éppen az árnyékát éled, tehát nem tudsz elindulni, akkor úgymond be vagy gyulladva valaminek az elkezdésétől. 
Erre a Cickafark mint gyógynövény kiváló mivel gyulladáscsökkentő hatása van. Görcsoldó, vérzéscsillapító, illetve emésztés segítő hatása is is közismert, amely szintén jó szolgálatot tesz, amikor görcsösen próbálod újra kezdeni az életed. Ilyenkor bizony előfordul hogy lelkileg nem tudod megemészteni a múltat, tele vagy vérző lelki sebekkel, és nem tudod sehogy sem megemészteni a múltat.


Akasztott
Ebben a helyzetben teljesen meg vagy rekedve. Semmi nem megy előre, minden stagnál az életedben. A hozzátartozó gyógynövény a tengeri hínár. Ahogy a hínár lefelé húz magával a mélybe, úgy érzed te is magad ebben a helyzetben. Érdekesség, hogy a tengeri hínárt a kozmetikumokban a bőr nedvesség tartalmának megőrzéséhez használják. 

A barna hínár például jól használható szellemi fejlődésre, a vitalitás fokozására. Bizony erre ebben a helyzetben igen nagy szükséged van. Hiszen az egyik kiút ebből a szorult állapotból pont a szellemi fejlődés, a dolgok más szemszögből való megvizsgálása és tapasztalása. Magas jód tartalma miatt a pajzsmirigy működést szabályozza, amelynek lelki hatása, hogy védetté válsz.



Szeretők
Két ember egymásra találása itt a legfontosabb téma. A bizalom, az erős vágyak bizony ledöntenek minden korlátot ebben a helyzetben. Ehhez a laphoz tartozó növény a petrezselyem, mert ismert afrodiziákum. Gondolj csak erőteljes illatára, amikor éppen petrezselymes krumplit készítesz. Impotencia elleni szerként is ismert.

Használják még hólyag problémákra, vizelethajtásra. Ennek lelki hatás a túlzott kontroll feloldása. Mivel a kiválasztószervet oldja, így segít lelkileg abban s, hogy mi az amire valójában szükséged van, és mi az amire nincs.

Megjegyzések

  1. Kedves Andi!

    Nagyon keresek (neten is) Füves tarot könyvet, esetleg kártyát is.
    Egyelőre sehol nem találtam.
    Értesítenél, ha van valahol?
    Vagy, ha ismersz olyan lehetőséget, ahol lehet kapni?

    Előre is köszönöm!
    Regina

    VálaszTörlés
  2. Kedves Regina!

    A Füves tarot kártyát és könyvet egyenlőre nem árulják itthon. Külföldön megvásárolható, itt például:
    http://www.amazon.com/Herbal-Tarot-Deck-Michael-Tierra/dp/0880793325

    A könyvet itt megnézheted (angol):
    http://www.amazon.com/The-Spirit-Herbs-Guide-Herbal/dp/0880795255

    Ha megtudok valamit, szívesen értesítelek róla. A dudus.hu oldalon a nagy arkanum leírása fent van, de a kicsikhez nem ismerek fordítást.


    Hargitai Andi





    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Nagy Arkánumok párkapcsolati jelentései

Szerelem és szexlapok a tarot kártyában

Párkapcsolati kérdések tarot lapjaiban