Ilyenkor karácsony előtt talán neked is fejtörést okoz, hogy a legmegfelelőbb ajándékkal lepd meg szeretteid. Talán még nem késő, hogy olyan ajándékra lelj, amivel a legnagyobb örömet okozhatod annak akit szeretsz.
A tarot kártya segíthet ebben a nehéz feladatban.
Így nem kell majd hosszú órákat kóborlással töltened, egyik vásárból a másik áruházba utazva.
Nézzük tehát miképp használd fel a tarot kártyát arra, hogy a lehető legtökéletesebb ajándékra rátalálj.
Olyan kártyát válassz amelynek gazdag a képi világa. Fontos hogy az adott kártyát értelmezd majd a gyakorlat során.
1. lépés
Gondolj az adott személyre, akinek szeretnél ajándékot adni.
2.lépés
Húzz egy lapot azzal kérdéssel, hogy milyen ajándék lenne számára a legideálisabb.
3. lépés
Nézd a képet, a rajta lévő tárgyakat, személyeket, és figyelj mi jut róla eszedbe. Utána pedig gondolj az értelmére, és az alapján is gondold végig mely ajándékok jöhetnek szóba.
Nézzünk erre néhány példát is:
Arany tarot kártyából húztam
Uralkodónő
Tárgyak a képet nézve: medál, ékszer, fürdősó, ruha.
Értelmezés szerint: minden ami a nőiességét kiemeli: parfüm, szép kiegészítő a ruhához (pl. kendő)

Halál
Tárgyak: lovas bérlet, zászló, csontváz (na jó csak viccelek), de lehet mondjuk egy
egyszerű kis szobor
Értelmezés szerint: Választásról szóló könyv, vagy mondjuk a Tibeti halottas könyv, védő amulett vagy álomfogó szélcsengő
Erő
Tárgyak: Oroszlán szobor vagy medál, talizmán, kristály amely erővel tölti fel
Értelmezés szerint: olyan gyógyító eszköz, vagy természetes gyógyító szer ami erősíti az immunrendszerét
Wheel of the year tarot
Kehely 1
Tárgyak: gyertya, poharak, teáskészlet
Értelmezés szerint: bérlet egy tánciskolába ahol majd ismerkedhet, egy kis elektromos melegítő hogy ne fázzon.

Érme 9
Tárgyak: gyümölcskosár, bor, szolárium bérlet, nyaralás
Értelmezés szerint: társasági eseményre meghívás, nyaralás, wellness hétvége, borkóstoló, egy különleges étterembe meghívás
Kard 9
Tárgyak: kard, vagy valamilyen védő fegyver, ágynemű, ágytakaró, gyógy- alvópárna
Értelmezés szerint: meditációs vagy relaxáló zene, altató (ha lehet inkább természetes alapanyagú pl. schüssler sóból az 5-ös Kálium phosphoricum), só vagy éjszakai lámpa, ami éghet egész éjszaka, stresszoldás (pl. nálam is vásárolhatsz egy ajándék kártyát stresszoldásra), illó olaj vagy kristály ami megnyugtat, álomfogó szélcsengő

Megjegyzések
Megjegyzés küldése