Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Ha valaki rosszat mond rólad. - PODCAST -

Hallowen kirakás

A Halloween elnevezés az angolszász országokból származik, és ez a szellemek ideje, amelyek ilyenkor a régiek szerint itt kísértenek az élők között. Vajon hogyan jelenik meg ez a kísértés a világodban jelenleg? A régmúlt szellemei különbözőképpen is megjelenhetnek. Lehetnek újra és újra fellobbanó harag alakjában, de lehet az is, hogy egy régen elszalasztott lehetőség miatt érzett bűntudat formájában jelennek meg. Lehet azonban egy el nem engedett kapcsolat, amelynek fájdalma nem szűnő sebként ég lelked mélyén. Ez az időszak, az ősz talán kissé nyomasztó hangulata, a skorpió mélyen elfojtott érzelmeinek havában az elengedés és lezárások időszaka is. A következő kirakásnak a „Halloween ” nevet adtam és segíthet abban, hogy tisztán láss ebben a témában.

Mire figyelj a vetés összeolvasásnál - 6 hiba, amit kerülj el, ha tudsz!

A kártyák összeolvasása sarkalatos pontja a jóslásnak, hiszen ez maga az értelmezés. Az ekkor elkövetett hibák a hozzád forduló életét nagyban befolyásolja, emellett pedig a hitelességedet és a jövődet is kockára teszi. Tisztáznunk kell valamit, a kártya elemzés és tanácsadás "bizalmi állás". Itt nem játszhatsz mindenhatót, hiszen te is csak egy vagy a tömegben, aki most éppen kártyát vet valakinek, ettől azonban nem vagy különb, csak neked ez a "szakmád". Tehát, ha így hírdeted magad, akkor  a közösség joggal várja el, hogy jól csináld. Néhány pontban összeszedtem az alap problémákat, amelyek egy kártya elemzésnél felmerülhetnek.

A szépség és a szörny

A szépség valami jó, a szörny pedig valami rossz. Igen így sulykolta belénk az élet, a tanítóink és szüleink, de vajon tényleg így van ez? Vajon neked mi a szörnyed? Egyáltalán milyen alakban jelenhet meg a szörny az egyszerű hétköznapokban? Szeretnéd tudni, hogy milyen ellenség van körülötted? Nekem sikerült felfedeznem ezt egy tarot-kártya segítségével. Most elmesélem, hogy mire jutottam.

Valentin napi mágia

Ez a nap a szerelmesek, a szeretet napja. Ilyenkor talán te is végiggondolod mivel lephetnéd meg a másikat. Mi lenne azonban, ha biztosan tudnád, hogy a párodnak mire van szűksége? Akkor sokkal többet adhatnál, mint egy apró figyelmesség az év egyetlen napján. Ezt most megteheted, hiszen a kezedben van egy csodálatos és varázs latos eszköz, a tarot-kártya.  A varázslat egyik eleme tehát megvan.  Nézzük mi kell még hozzá? Két dolog. 1. Egy különleges kirakás, amelyet külön erre a napra készítettem neked. 2. Varázsige Így ha most velem tartasz, akkor együtt készíthetjük el a Szerelem mágiáját.

Mi vár rád 2019-ben?

Az év vége mindig a lezárást hozza magával, és a várakozást. Várjuk a csodát, ami talán az új évben majd bekövetkezik. Egy picit határozottabb is vagy ilyenkor, és gyakran fogadalmat is teszel. A fogadalom azonban néha túl nehéznek bizonyul, és épp ezért pár hét múlva már nem is megy olyan könnyen a betartása.  Hogyan lehet mindezt elkerülni? Mit tegyél, ha szeretnéd az életed tartós változását előidézni? Ebben segíthet a kártya, amely megmutatja, milyen tudatalatti hatások, vágyak vannak benned. Ha ennek mentén tűzöl ki célokat, akkor nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy mindez teljesül. Nézzünk egy újévi kirakást , és mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a vágyaid most teljesüljenek.

Karácsonyi vetés

Mi segíthetne abban, hogy az ajándék örömét újra átélhesd? Bár gyors léptekkel közeleg a karácsony, azért lopj magadnak picit időd most magadra és készítsd el ezt a kirakást.

Luca napi jövendőlés

Luca napján hagyományosan különböző jóslatokat készítünk, amelyekből megtudhatjuk a jövőnket. Ilyenkor a lányok pártaláló varázslatokat készítenek. (lásd: https://www.youtube.com/watch?v=ODsnpbLkmYA&t=3s). Luca neve a lux szóból ered, azaz a fényt jelenti. A magyar néphagyományban kettős: egyrészt Szent Luca másrészt, boszorkányszerű rontó nőalakként van jelen. Hagyományosan termékenység varázslatokat, időjóslatokat és Luca kalendáriumot készítettek. Én most a tarot kártyához adok közre egy kirakást, amely segít bepillantanod a jövő évedbe.

Miklós napi önvizsgálat

Eljött a december, és ezzel a Mikulás első eljövetele is. Ha visszaemlékszel gyerekkorod izgalmas várakozásaira, bizonyosan neked is fűzödik ehhez a naphoz néhány szép pillanat. Mielőtt ezt a kirakást megcsinálod, gondolj ezekre a képekre, és aztán vedd elő a kártyát. Ez a kirakás a befogadásról szól, egy speciális formában, méghozzá az ajándékok tekinetetében. Természetesen nem feltétlenül a tárgyi ajándékokra gondolok itt, hanem mindarra amit a kapcsolatok, az Élet ajándékozhat a számodra. Miután megcsináltad ezt a vetést, azt kívánom mond ki hangosan a következő mondatot: Megengedem az Életnek, hogy kellemesen meglepjen.   Akár többször is elismételheted, sőt, akár mantrázhatod mindennap is. Meglátod a hatás nem fog elmaradni!

Tarot-kártya hangok

A tarot-kártya nem csak egy helyzetet jelképez, de adott esetben egy személyiségjegyet is megmutat. Leginkább az udvari kártyák azok, amelyek személyiségek, mivel itt valóban konkrét személyek jelennek meg. Azonban a tarot többi lapja is, ha magadra vonatkoztatod (például amikor feladatnak értelmezel egy-egy lapot), akkor személyes nézőponttá válik. Ha ebből a nézőpontból vizsgálod meg a kártyát, akkor olyanná válik, mintha egy 78 tagú csoportod lenne, különböző eberekkel. Vannak akik hasonlítanak, például mondjuk a bot lapok, akik mindig cselekedni akarnak. Lesznek azonban hatalmas ellentétek is, mint amikor egy Kehely királynő egészen más oldalról látja a világot, mint a Nap lapja. A Kehely királynő ugyan mindent érzelmi nézőpontból néz, emiatt néha érzelmileg hullámzik, picit aggódó is lehet akár. A Nap mint személyiség, pedig határozott és tele van önbizalommal. Nála az érzelmek a háttérben vannak és mindig az élet napos oldalát keresi. Ha ezen a szálon továbbmegyünk, akkor...

Miért nem lehetsz önmagad a párkapcsolatban?

Miért nem mersz, lehetsz önmagad egy párkapcsolatban? Vajon te vagy a hibás, vagy csak mindig rosszul választasz? Tulajdonképpen mi ennek az eredménynek az oka? Amikor egy kapcsolat elején vagy, még igyekszel összeszedni magad és önmagad legjobb formáját mutatni. Természetes hogyha úgy gondolod, hogy nem kell a hibáidat a másik orrára kötni, mert talán akkor kevésbé fog szeretni. Ez a "nem is lehet szeretni a hibáimmal" gondolat az amivel igazából baj van. Ez az ítélet magadról ugyanis azt jelzi,

Nem lehetek önmagam, mit tegyek?

"A szeretetre méltóbbá válást célzó személyiségfejlődés velejárója, hogy az ember folyamatosan figyeli , erőfeszítései vajon sikert aratnak-e. Ez nagyon fárasztó, és megterhelő tud lenni. Ha minden pillanatban csak a másikat figyeled, hogy elfogad-e, vagy sem, idővel elveszíted a kapcsolatot saját magaddal. Nem veszed észre a fejedben járó gondolatokat, és nem vállalsz felelősséget érzelmeidért. A kívülre helyezett fókusz észrevétlenné teszi azt a fájdalmas gondolatot, miszerint:  - ha át kell alakítanod magad hogy elnyerd az áhított szeretetet, akkor bizonyára valami nem stimmel veled."  Byron Katie: Szűkségem van a szeretetedre című könyvéből Az állandó megfelelés sajnos mindig negatív következményekkel jár, még akkor is ha nem tudod ezt előre. A megoldás

Árnyékaid a tarot tükrében

Amikor elfojtjuk az érzéseinket és vágyainkat, akkor azok elsüllyednek a tudattalanunkban. Ilyenkor lehet benned kényszeres megfelelés vagy feszültség, akár számodra tudatosult ok nélkül is. Ez aztán rendszeres ingerültség formájában könnyedén megmérgezheti kapcsolataidat. Mégis mit tehetnél, ha nem akarsz csalódást, de nem akarsz plusz feszültségeket sem a mindennapokban? Ebben is segíthet a tarot-kártya, amely beazonosítja mindazt, ami problémát okoz, sőt akár a gyökereit is megmutatja. Ha szembenézel a lelkeddel, az gyakran már maga a gyógyulás. Természetesen, ha ez mégsem teljes, akkor még mindig faggathatod a kártyát arról, hogy merre lépj tovább, hogyha szeretnél újból harmóniába kerülni önmagaddal és megtalálni a derű ösvényét. Nézzünk néhány lapot, amely megmutatja milyen árnyékok jelenhetnek benned.

Ha nem megy az elfogadás

Amikor azt hallod, hogy fogadd el azt ami van, megszülethet benned az ellenállás, hogy de nem megy. Miért nem megy? Talán valami baj van velem? Persze kiindulhatnánk abból is, hogy valami baj van velünk. Ez azonban nem vezetne pozitív eredményre, hiszen aki hibát keres, az könnyen fog találni.

Mi hoz lendületbe?

Ezen a nyáron sokat voltam beteg, így volt időm azon gondolkodni, vajon mi is hozza lendületbe úgy általában az embereket. Persze tudom, hogy a napfény mindenkire jó hatással van, de én most nem a biológiai szempontokat szeretném sorba venni. Hiszen lassan vége a nyárnak, és azért jó lenne, ha a lendület és a lelkesedés megmaradhatna. Úgy te is így gondolod? Nézzük akkor, hogy mi is a lendület, és mi az, ami segít abban, hogy ezt megőrizhesd vagy esetleg elindítsd.

Mi segít megérteni gyermekeid?

A "boldogság kék madarát" mindannyian szüntelenül keressük. Szeretnénk harmonikus családban élni, de sokszor csak az "ezt nem értem" útján futunk gyerekeink után, ahol bizony a frusztráció lesz csak a jutalmunk. Én most egy egyszerű módszert szeretnék megmutatni, amely segít megérteni gyermekeid cselekedeteit. Természetesen partneredet és a saját viszonyod is megvizsgálhatod ezek alapján. Nézzük először is a négy alap karaktert: Tűz Víz Föld Levegő A sorrend természetesen nem meghatározó, csupán véletlenszerűen vettem most így. Nézzük mindezt részletesebben, amellyel könnyebben tudod elfogadni egy-egy családtagod, és megérteni viselkedésének mozgatórugóit:

Változásra hangolva

A változás akármennyire is félünk tőle, mégis életünk része a mindennapok talaján. Kinek könnyebb, kinek nehezebb a saját személyiségünk szerint. Általában azért mindegyikünknek van aggodalma ha eljön, és akkor is ha késik. A változás során megtanulod elengedni a múltat, mindazt ami már nem működik. Segít még abban, hogy rugalmasabb és spontánabb legyél. Mindezek olyan tulajdonságok, amelyek nagyon hasznosak a mai világban, hiszen ma már semmi nem kiszámítható. Mégis mi az ami segít, ha te nem akarod a változást, még akkor sem ha muszáj? Most a kártyához fordulunk segítségül, amely konkrét, és személyre szóló útmutatást ad a számodra. Akár tarot, akár angyalkártyád van, egyaránt használhatod ezt az egyszerű kirakást, hogy a változás mélyére nézhess vele.

5 trükk a Tarot kártya tanuláshoz

A tarot-kártya a maga 78 lapjával elég nagy falatnak tűnik. Pont ezért sokan nem is tanulják meg az egészet. Azt viszont már bizonyára te is tudod, hogy minden lapot érdemes alaposan megismerni, ehhez viszont sok idő és kitartás kell. Tudod amíg nem kezdünk neki valaminek, addig egy nagy hegynek tűnik, amit sosem lehet elhordani. Van azonban gyorsabb módszer is, én magam is az online tanfolyamokon ezt is használom. Nézzük az 5 trükköt, amelyek segíthetnek a gyorsabb tanulásban.

A nem akarom csapdájában

Az életünk sok területén vezethetnének a vágyaink, de sajnos ehelyett inkább a félelmeink mutaják az utat. Emberi gyarlóság lehet, hogy igyekszünk a legkisebb ellenállás felé haladni és elkerüli a nagyobb nehézségeket. A tarot-kártyában ezeket a küzdelmeket, „nem akarom” mintáinkat a kard lapok szimbolizálják. Minden egyes lap mutat valamit arról, hogy mit is akarsz elkerülni, vagyis azt, hogy mivel van tulajdonképpen dolgod. Nézzük sorjában, hogy melyek is ezek.

A nyári ember

Elérkezett a nyári napforduló, amellyel új, impulzív energiákat kapunk. Nyáron minden kiterjed, árad és mi magunk is ilyenkor mozgékonyabbak vagyunk. Nem véletlenül inkább nyáron utazunk és nem télen. Attól függően, hogy milyen típusú emberek vagyunk, eltérően éljük meg ezt az időszakot. A kínaiak szerint minden ember besorolható 5 alaptípusba, amely sokban meghatározza a gondolkodását, érzelmi megnyilvánulásait és így az élethelyzeteit is. Ha tudod, hogy melyik típus vagy, akkor könnyebben tudsz alkalmazkodni a változásokhoz és nem ér olyan váratlanul egy-egy probléma. Erről már olvashattál a tavaszi ember cikkemben. Azonban az ismétlés kedvéért nézzük meg még egyszer, hogyan tudod kiszámolni a saját típusodat.